Utazás

Hosszú, végtelen hosszú úton haladunk. Célját nem tudjuk, többnyire következő lépésünk nyomát sem érzékeljük.

Magányosnak hisszük magunkat, mert még nem látunk. 

Nem látunk úgy, ahogyan arra képesek lennénk: tiszta szívvel, bátran és játékosan, ahogyan ezt a gyermek teszi. 

A gyermek, akinek világában sosem merült fel a kérdés: játszani, vagy sem? 

A játék természetes létformánk, ám szerepeinkben elmerülve elveszíthetjük a legfontosabbat: akik valójában vagyunk. 

Minden szerepünk, minden játékunkban résztvevő szereplő hozzánk tesz valamit: általuk többek leszünk, általuk közelebb jutunk a végső célhoz, amiért itt vagyunk: átadni magunkat annak, AKI valójában vagyunk, felismerni magunkban az IGAZIT, a Legvégső Valóságot.

Ez a játék célja és amíg ezt fel nem ismerjük, addig a körülményeink rabjának érezzük magunkat. 

De, ahogyan a felismerés egyre jobban kiteljesedik, elérkezik a megértés és a hála, ráébredünk: az út volt a célunk, és akkor már hálát adunk minden egyes lépésért, amit addig megtettünk, és megtehettünk, mert így válhattunk Szabaddá, Boldoggá, így kezdhettünk el Igazán Élni. 

A gólya

"Taníts meg, kismadár engem fészket rakni,

a szívem, hogyha fáj, vígan dalolgatni.

Örülni mindennek, amit ád az élet,

taníts meg, kismadár, nagyon szépen kérlek!

Egy kis meleg otthon, boldogsággal telve,

Kedvesem kacaja muzsikálna benne.

Könnyeket feledve békében maradni,

taníts meg kismadár ilyen fészket rakni..!"

(magyar nóta)

Szerelem

Neked

Még feldereng az a szédülés bennem, amikor először megláttalak.
Még pontosan felidézhetem megdöbbentő erejét annak a pillanatnak,
amire akkor ráeszméltem.
Még képes vagyok újra, és újra átélni azt a varázst,
amikor szemedbe néztem - akkor úgy véltem - először életemben,
de azonnali bizonyosság dermedt belém: már ismerlek.
Ismerem ezt a szempárt, ismerem fényük mélységét,
valamikor,
egyszer már néztem őket,
már belezuhantam ebbe az örvénybe,
már éltünk más korban együtt,
voltál már testvérem,
voltál már hitvesem,
voltál már gyermekem, és szülőm - létünk körforgásában
mindig egymáshoz térített a Sors,
a Nagy Rendező, az Ismeretlen, az Őserő,
a Mindenség Akarata.
Mély hálával adok utat hajnalonta napjaimnak,
megköszönöm, hogy mellettem vagy,
megköszönöm, hogy tanítasz, és taníthatlak.
Megköszönöm életünk valóságát,
megköszönöm, hogy megérinthetlek, hogy érezhetlek,
megköszönöm, hogy itt vagy, és itt vagyok,
azzal a szilárd tudással, hogy Minden, amit kaptunk, és ami most elérkezik,
értünk volt, van, és lesz.
Szerelmedben újjászülethettem,
és szerelmemben megszülethetsz Te is, ismét,
újra, és újra,
amíg forog a Sorskerék,
amíg testben vagyunk...
Aztán majd, mikor lezárjuk ezt a kört is ... elkezdünk egy újat.

Isten éltessen, Szerelmesem!

Látomás

Amikor végre eljön a pillanat - talán ez a mostani már, meglátlak.

Meglátlak, teljes valódban, teljességben, Fénylőn, amint egy lélek fényleni képes a teljességben,  s akkor megnyugszom.

Eljön a pillanat, már érzem, itt lüktet a valóság szívverése, érzem szívemben, pulzusomban ott dobol lényed ereje, 

az Örök, a Valóság, a Szerelmetes, 

az Álmok Álma..!

Nem lehet több, és nem lehet már kevesebb sem, 

mit kínál az élet: általad álmodom ezt a létet, általad élem a szerelmet. 

Együtt veled repülhetek, szabadságomban, melyet elnyertem, szabadságomban, 

melyet kiérdemeltem ott fent, az Égben.

Vágyom, hogy átölelj, vágyom, hogy érezzelek, vágyom megélni a Szerelmet, 

melyet veled megismertem.

Vágyom, hogy életünk teljessé lehessen - mert már az, már éljük, 

már együtt, és mégis látszólag külön, 

lelkünk együtt teljes, Veled és Velem, és a Mindenséggel.

Ott, fent az égben, és itt lent a Földön, együtt - Szerelmesem, 

amíg csak Jó Neked - Nekem - Nekünk - Mindenkinek

Mindörökkön Ámen

Számvetés

Eljött az idő a megmérettetésre - lelkünk hajnali pillangója felszállni készül, szerelmünk lélekmadara elröppenni látszik.

Végigálmodjuk az elmúlt éveket, meglátjuk tévedéseinket, a múlt most megmásíthatatlannak tűnik. 

Illúzió ez csupán, múltunk magvában ott a lehetőség, az örök, a változás.

A döntés - mire nézünk, mit választunk, mit éltetünk?

Életünk itt a földön döntések láncolata.

Dönthetünk úgy, hogy fényünket nem engedjük bele döntéseinkbe, dönthetünk úgy, hogy szívünk szerint lépünk.

Életünk fénye a mi döntésünk - szívünk éltető melege mindenkire gyöngéden világíthat. 

Amikor itt az idő, a nagy égi mérleg mindkét serpenyőjére kerülnek történések.

Ahol nem volt szeretet bennünk, ahol a döntést átadtuk fájdalmunknak, éljen ő, hasogasson ő bennünk, az az oldal megnehezedik, hatalmas súly mozdítja ki egyensúlyából, lezuhanni látszik.

Legyen bátorságunk tenyerünket kitárva óvón, lágyan védeni azt, ami elmúlt! Legyen bátorságunk most, a jelenben rányitni szívünket, fényt engedni arra a múltbeli eseményre. !

Még nem késő!

Még itt van kezünkön a lélekpillangó,  s vár, csendesen.

Még minden a miénk lehet, kedvesem!

Tegyünk érte - Értem - Érted - Mindenkiért!
Áldás és hála, hogy így lehet!

 

 

Megváltás

Itt állok előtted, Uram. 

Lehajtom fejem, és két kezemben eléd helyezem a szívemet. 

Eléd helyezem az elmúlt éveket, 

eléd teszem minden nehéz percemet, 

fájdalmamat, megaláztatásomat, keserűségemet, és örömömet. 

A vágyat, ami izzott bennem, a tisztító tüzet, mely szinte elégetett, 

a helyzeteket, miket kezelni nem voltam képes, 

félelmeimet, melyek legyőzni látszottak engem.

Odanyújtom most mindet. 

Mindet. 

Mindet. 

Kérlek, vedd, és fényesítsd fel, 

essenek szét elemeikre, és adhassam át őket oda, ahol a helyük van.

Égesse el a tűz, ami az övé, 

mossa el a víz, ami az övé, 

fújja el a szél, aminek már repülnie kellett volna régen, 

temesse be a föld, ami már eltemetésre megérett!

Ez mindenem, amit eddig magamba zártam, mert feladni Neked eddig nem tudtam.

Most már eljött az idő - eljött a Szabadság, és a Megváltás.

Odaadom, lágyan, hogy senkit se sértsek vele, 

odaadom bátran és bízón, hogy senki sem sértsen többet már vele.

A csomagba még belecsempészem az arcokat, 

akik szabadulni akartak tőlem, 

az arcokat, akiket nyugalmukban megzavartam, 

saját képmásomat, akinek fájt egyszer is, 

arcomat, amikor boldog volt, mert azt hitte, ez a tökéletes szépség, 

holott rabszolgává tette egy kötelék..

Ezt a fogadalmat is eléd helyezem Uram, 

feladom neked, tedd fénnyé, nemesítsd meg, kérlek!

Már nincsen vágy, ami megkötne, nincsen érzés, 

ami függővé tenne - minden a Tiéd immár.

Köszönöm megszabadulásom.

Köszönöm az Életet.