Olyan, mintha felébredtem volna.
Egyszeriben kigyúlt egy lámpás, felragyogott a fény bennem,
ott, legbenső szobámban, ahol eddig még csak halavány sziporka ragyogott.
A megértés fénye gyulladt fel bennem.
Egy újabb megértésé: a felismerés ragyogó lángja átvilágítja életfonalamat.
Megfényesíti az okokat, az összefüggéseket, és fellobbanó csillagszikraként kitárt kezemből felrepítem az ég felé.
Nincsen már harag, és düh bennem, nincsen fájdalom és megtörtség: értem, hogy minden úgy történik, ahogyan mindenki számára a legjobb.
Értem és felfénylik a bizonyosság: minden megélt pillanatunk gazdagít,
minden megélt fájdalmunk mélyén ott a még fel nem fényesített, fel nem tárt múltbéli gyökér.
A gyökér, amit esetleg elszakítottak, amit esetleg valaki,
valamikor mélyen megsértett, és begyógyulásához a felnőttkor megérése szükséges.
Mély hálával tölt el, hogy újabb felismerések és összegzések épp most, az ünnepi időszakban történnek - így van ez már egy ideje.
Ami most mégis más: a jelek mutatják az utat, isteni énem segít.
Őrá hagyatkozhatom.
Minden olyan, amilyennek megéljük.
A szerelem Szerelemmé válik, ha felemeljük, és képesek vagyunk megtartani. Magunkban, természetesen.
A valóság teljes mélysége most tárult fel számomra igazán: a Szerelem megéléséhez nincs szükség külső társra.
A Szerelmet, a legmagasabb egység felismerését egy egészen másfajta hozzáállás hozhatja el.
Ami még megköt, és visszahúzhat, az saját kis énünk vágya, az örök kisgyermek pityogása: szeressetek, attól vagyok teljes!
Emberlétünk alapja ez a kapaszkodás.
Képesek vagyunk-e elengedni végre, és felismerni: minden bánat végső fájdalma a miénk is, minden öröm végső boldogsága a miénk is.
Mi mind ugyanarra vágyunk, főként ilyenkor, Karácsony közeledtével.
A megváltásra.
A személyes megváltásra, amit belül élhetünk meg, ha képesek lettünk rá.
Volt idő, eltartott egy darabig, amíg el akartam pusztítani, ami ellenem fordult.
Most azt mondom: köszönöm, hogy felnyitottátok szememet egy másik valóságra köszönöm, hogy mindent megtettetek azért, hogy megértsem, mit nem látok meg. Köszönöm, hogy életem vakfoltját folyamatosan fénybe emeltétek,
hogy lássak, hogy értsek.
Köszönöm, hogy segítettetek a megértésben.
Életünk nem lehet teljes tévedéseink nélkül.
Életünk egy pont után megértést küld a szívnek,
és tudatunk megnyugszik, és magasabb dimenzióba léphet.
Hálásan köszönöm a sok segítséget.
Luca napján 2011-ben
