Éppen hét éve, hogy határtalan izgalommal készültünk az ünnepre.
Éppen hét éve, hogy a szentélyben felgyulladtak a mécsesek fényei.
Hét éve, hogy készültünk a nagy pillanatra.
Arra, amiről nem tudtam, mit hoz majd, hogyan élünk a továbbiakban?
Gondos kezek éjjeleket felmorzsoló munkájával született meg egy-egy dísze annak a napnak.
Most is látom magunkat, ahogyan rajzoljuk a liliomot, arany és gyöngyház fénnyel ékesítjük a mintát, és kel életre sok-sok gyöngy, sok-sok szalag, selyem.
Hófehér virágok és lehelet-kék organza.
Tisztelet Máriának.
A szentélyben a vendégek boldogsága szinte tapintható.
A várakozás remegő bódulata.
Valami most véget ér, és elkezdődik egy új élet, egy közös,
egy "egyszer-tán-már-volt-ilyen-csoda" látomása.
Imánkra gyűlnek a vendégek, szentek és hatalmasságok,
megelevenedik a múlt,
élhetővé válik a szent küldetés,
testet ölt az isteni akarat.
Együtt mostantól.
Bármit hoz a jövő - értelmünkkel fel nem fogható ami megvalósult,
a titkot a szívünk tudja csupán.
A felemelkedés záloga, a Grál szent szimbóluma új valóságra ébreszt.
Hét éve történt.
Földi tudatunk 7 évet számlált meg azóta.
Lelkünknek egyetlen pillanat, egy lágy érintés csupán.
Mi az a mód, mellyel hálámat kifejezhetem - felküldhetem az Univerzumba,
átadhatom a Mindenségnek - átadhatom minden érző lénynek?
Hogyan tudom itt, esendő földi testemben felfogni azt,
ami akkor kegyelemből megadatott?
Hogyan tudom megszolgálni ezt a hatalmas kegyelmet?
Hogyan juttathatom el ezt a fényt mindenhová, ahol szükséges?
Nem keresem a választ.
Nem az én akaratom a fontos.
Kérem csupán Tőled, a Leghatalmasabbtól,
hogy
lehessek szemed,
lehessek áldást osztó karod,
lehessek szent szíved, mely árasztja a Fényt,
lehessek szavaid átadója,
mit meghall mindenki, aki rászorult,
lehessek gyógyítója azoknak, akik gyógyulni vágynak!
Felajánlom ismét ezt a testet, mely nem enyém,
kölcsönkaptam tőled erre a kis időre,
míg itt vagyok,
felajánlom, hogy légy Te helyettem,
és kegyelmedet áraszd általam is,
Veled, Velünk EGYütt.
Dicső-s-Ég!
