Neked

Még feldereng az a szédülés bennem, amikor először megláttalak.
Még pontosan felidézhetem megdöbbentő erejét annak a pillanatnak,
amire akkor ráeszméltem.
Még képes vagyok újra, és újra átélni azt a varázst,
amikor szemedbe néztem - akkor úgy véltem - először életemben,
de azonnali bizonyosság dermedt belém: már ismerlek.
Ismerem ezt a szempárt, ismerem fényük mélységét,
valamikor,
egyszer már néztem őket,
már belezuhantam ebbe az örvénybe,
már éltünk más korban együtt,
voltál már testvérem,
voltál már hitvesem,
voltál már gyermekem, és szülőm - létünk körforgásában
mindig egymáshoz térített a Sors,
a Nagy Rendező, az Ismeretlen, az Őserő,
a Mindenség Akarata.
Mély hálával adok utat hajnalonta napjaimnak,
megköszönöm, hogy mellettem vagy,
megköszönöm, hogy tanítasz, és taníthatlak.
Megköszönöm életünk valóságát,
megköszönöm, hogy megérinthetlek, hogy érezhetlek,
megköszönöm, hogy itt vagy, és itt vagyok,
azzal a szilárd tudással, hogy Minden, amit kaptunk, és ami most elérkezik,
értünk volt, van, és lesz.
Szerelmedben újjászülethettem,
és szerelmemben megszülethetsz Te is, ismét,
újra, és újra,
amíg forog a Sorskerék,
amíg testben vagyunk...
Aztán majd, mikor lezárjuk ezt a kört is ... elkezdünk egy újat.

Isten éltessen, Szerelmesem!