Ajándék

Miközben látszólag eseménytelenek a napok,
mégis hatalmas változásokat élünk meg.
Dübörög bennem napok óta: valami zajlik, valami most alakul.
Figyelem, mit hoznak a jelek: eső és eső ismét, mintha mindent át kellene mosni,
mintha az égiek úgy vélnék: még mindig tisztítani kell a tudatokat,
még egyre több és több vízre van szükség.
A szántóföldet víz takarja, vetni nem lehet, mi lesz a jövő évi gabonával?
Most minden rémült gondolat a jelenre fókuszál: valami változás érkezik.
Valami, ami átformál bennünket, minket.
Szombaton váratlan ajándékot kaptam: egy játékbaba érkezett,
kisfiú - erre utal szép kék ruhája, hasikáján egy vidám elefánt trombitál,
és ha megsimogatom, hangos kacagásban tör ki.
Láttam, hogy nincs egyedül.
Először társa, egy rózsaszín ruhás baba tűnt fel a kézben, aki hozta.
Biztos voltam benne, hogy ikreket látok.
Amikor megkaptam őt, ott volt mellette az ikerpárja - a duálja is.
Talán csak a képzeletemben, de emlékszem: láttam.
Most már biztos vagyok, hogy így történt.
Látszólag egy baba kacag boldogan
(már egy gondolat is elindíthatja nála a gurgulázó nevetést,
hozzá sem kell érni)
látszólag egyetlen test,
de benne ott él a duálpárja is,
aki egy pillanatra megmutatta magát nekem.
Ők már egyek lettek, és boldogan kacagnak.
Mi is erre tartunk: eggyé válni, és boldogan élni a teljességet.
Hozzám szombaton már megérkezett a hírnök.
Köszönöm.

In memoriam

Amikor először láttam, pici arcából két édes szem nézett könyörögve.
Csupa mosoly volt ez a szem, és kérés.
Kérés, ami sütött.
Mégis derűsen, elégedetten nézett.
Engem nézett, úgy éreztem. Hozzám szólt, biztos voltam benne.
Már indultam is: hívni a segítséget, ébreszteni azokat, akik segíthetnek.
Tudtam, kevés már az idő.
A lélek kérte, hogy segítsek.
Néhány nap telt el, és meghallottam: győzelem! A kicsi leány új szívet kapott.
Boldog volt mindenki.
Elégedett volt mindenki.
Egy ország sóhajtott fel, anyák, akik benne látták gyermeküket,
betegek, akik benne látták reményüket.
Reméltem, ezzel megváltozik minden,
elértük, amit a sors kínált fel, a lehetőség beérett.
Amikor, valamivel később ismét láttam,
már ott volt szemében a búcsúzás,
már éreztem: hamarosan mennie kell.
Oda, ahonnan érkezett: az angyalok közé.
Beteljesítette, amiért leszületett, hiába rövid az út,
amit maga mögött tudhatott ebben a testben, mégis kerek, és egész.
Egy ország szíve dobbant egyszerre érte,
egy ország végre együtt lélegzett,
együtt szurkolt,
egyfelé indult el lélekben.
Ezt tette ő, a kicsi lány.
Aztán elment, csendesen, de nem örökre - tudjuk jól: ismét eljön,
egy újabb testben,
gazdagodva a tapasztalattal,
tanítva azokat, akiket most itt hagyott,
már túl egy karmán, túl egy nagy feladaton.
Kérlek, Teremtőm, segítsd a családot,
aki itt maradt,
segítsd a lélek átlépését,
hozz megnyugvást azoknak, akikben a fájó seb lüktet!
Köszönjük, hogy itt lehetett, és életével emelt minket.
Áldás érte és hála.

Larának, aki nem töltötte be jelen testében a 3 évet.

Hála

Megyünk az úton,
megyünk, és jönnek velünk,
akik már indulni akartak és tudnak.
Követnek és követünk.
Mindenki a maga ütemében.
Szívünk mégis együtt dobban,
akkor is, ha az úton nem látjuk egymást,
akkor is, ha sosem találkoztunk még ebben a testben - lelkünk
mindenképpen összeér.
Összeér és együtt ragyog,
fényünk egyre erősödik,
ahogyan tisztulunk,
ahogyan eszmélünk,
ahogyan szeretni merünk és engedünk.
Látom, hogy egyre fényesebb ez a kör,
látom, hogy egyre szorosabb ez az együttlét,
tágulunk,
tágulunk,
ragyogunk,
szívünkből életre kelünk és életet adunk.
Mi Együtt.
Köszönjük ezt a létet,
köszönjük ezt az áldást,
köszönjük, és ígérjük: fenntartjuk fényünket,
erősítjük a lélek láncot,
velünk a Mesterek,
velünk az égiek,
hitünk és erőnk már segíti felemelkedésünket.
Nézz Te is felfelé,
kérlek,
nézz arra, ahonnan a Nap ragyog,
nézd a csepp virágot: szirmában ott lüktet a Mindenség ereje,
és meríts Te is erőt abból,
hogy látod, érzed és tudod: védve vagy,
védelek,
segítenek,
segítelek,
EGYÜTT mindenre képesek lehetünk,
leszünk és vagyunk.
Mindörökké Ámen.
Köszönöm, hogy itt vagy velem.

Erő-tér

Egy ideig csak ébredeztem.
Egy kicsit még nyújtózkodtam, erősödtem.
Szűkség volt arra, hogy feleszméljek, és megértsem utamat.
Most már bátran elindultam.
Megtapasztalva a legnagyobb csodát,
amit nem is sejtettem: Önmagam hatalmas erejét,
azt az aranyfényt, mely bennem szunnyadt,
és amiről mit sem tudtam mindaddig,
amíg el nem jött az idő,
le nem tettem zsákjaimat,
le nem tettem mindazt,
ami nyomasztott,
ami eltakarta előlem a Valódi Csodát,
az Erőt,
ami áthat,
ami mozgat,
ami Életet ad,
és amivel Magam is életet adni vagyok képes.
Boldogságom szavakkal le nem írható,
átterjed ez a lebegés mindenre, ami körülöttem él.
Szívem aranyát ragyogón tárom a világ felé,
a belőle áradó fény engem éppúgy melegít,
mint azokat, akik felé küldöm.
Ezt is meg kellett tapasztalnom.
Erről sem tudtam.
Küldöm hát Mindenkinek,
küldöm gyönyörű bolygónknak,
küldöm Földanyának,
küldöm Atyámnak és Anyámnak, 
íme, megérkezett,
él és hat általam és általatok,
ha elfogadjátok.
Fogadjátok, kérlek...
Köszönöm, hogy adhatok!

Olvasom a feljegyzéseimet, a tanításokat, amiket kaptam, az eseményeket, amik segítettek, és mintha nem is rólam szólnának.
A mondatok mostanra beértek, a próféciák életet kaptak, már élem, amiről akkoriban csak hallgattam,
kicsit hitetlenkedve, rábólogatva, ahogyan azok teszik, akik még félálomban léteznek. Most már tudom, az utam része volt mindaz, amit megéltem.
A fájdalmak, amik átégettek, amikben szenvedtem, mert nem értettem, vagy leggyakrabban félreértettem, mit is mutatnak felém,
mind erősítettek.
A nehézségek addig tűnnek akadálynak, amíg fel nem ébredünk.
Látom, tudom, hogy hova tartok.
Látom, és boldog vagyok.
Amíg azt hittem, a körülmények kényszerítenek, addig szenvedtem.
A szenvedésnek akkor van vége, amikor kinyílik a szemünk.
A színek, fények megelevenednek, a zuhogó eső is csodákat mutat felém.
Hallgatom és élem a csodáit, mert már nem kívül keresem azt, ami az enyém, már tudom, hogy itt, belül, a szívemben őrzöm, ott is volt mindig, csak másfelé figyeltem.
Most már a megnyugvás és a boldog izzás időszaka érkezett meg életemben: átadni ezt a csodát, közvetíteni felétek, amit kaptam, és hálával megköszönni minden nap, hogy újabb lehetőséget adott,
újabb megtapasztalást, amivel gazdagodom,
újabb játékot, ami felvidít,
újabb örömöket: az ÚJ ÉLETet, amiben már ott van minden,
amire vágytam, és ami minden pillanatban változik, lüktet,
és ismeretlen új távlatokat nyit meg,
ahol ismét felismerhetem ÖnMAGamat,
EGY lehetek azzal, aki teremtett, és aki átölelve tartott, amíg jártam utamat.
A felismerés a megnyugvást hozta el: nem vagyok egyedül, és senki sincs egyedül, minden tapasztalat, minden örömmel vágyott és átélt esemény gazdagítja a bolygót,
emeli Önmagunkat, Társainkat és kihat az Univerzumra.
Ezért hát mindössze csak annyi a dolgunk: felébredni és meglátni, hogy értünk történik minden,
a fejlődésünkért, azért, hogy többek, jobbak, EMBERIBBEK lehessünk,
egyre inkább hasonlatossá válhassunk ahhoz, akiből teremtettünk.
Ezért jöttünk ide, erre a bolygóra.
Ahogy ez már világossá lesz bennünk,
Fénnyé érik, ezt a fényt adhatjuk tovább mindenkinek,
aki kéri, és elfogadja.
Köszönöm, hogy EGY lehetek.
Ámen.