Amikor először láttam, pici arcából két édes szem nézett könyörögve.
Csupa mosoly volt ez a szem, és kérés.
Kérés, ami sütött.
Mégis derűsen, elégedetten nézett.
Engem nézett, úgy éreztem. Hozzám szólt, biztos voltam benne.
Már indultam is: hívni a segítséget, ébreszteni azokat, akik segíthetnek.
Tudtam, kevés már az idő.
A lélek kérte, hogy segítsek.
Néhány nap telt el, és meghallottam: győzelem! A kicsi leány új szívet kapott.
Boldog volt mindenki.
Elégedett volt mindenki.
Egy ország sóhajtott fel, anyák, akik benne látták gyermeküket,
betegek, akik benne látták reményüket.
Reméltem, ezzel megváltozik minden,
elértük, amit a sors kínált fel, a lehetőség beérett.
Amikor, valamivel később ismét láttam,
már ott volt szemében a búcsúzás,
már éreztem: hamarosan mennie kell.
Oda, ahonnan érkezett: az angyalok közé.
Beteljesítette, amiért leszületett, hiába rövid az út,
amit maga mögött tudhatott ebben a testben, mégis kerek, és egész.
Egy ország szíve dobbant egyszerre érte,
egy ország végre együtt lélegzett,
együtt szurkolt,
egyfelé indult el lélekben.
Ezt tette ő, a kicsi lány.
Aztán elment, csendesen, de nem örökre - tudjuk jól: ismét eljön,
egy újabb testben,
gazdagodva a tapasztalattal,
tanítva azokat, akiket most itt hagyott,
már túl egy karmán, túl egy nagy feladaton.
Kérlek, Teremtőm, segítsd a családot,
aki itt maradt,
segítsd a lélek átlépését,
hozz megnyugvást azoknak, akikben a fájó seb lüktet!
Köszönjük, hogy itt lehetett, és életével emelt minket.
Áldás érte és hála.
Larának, aki nem töltötte be jelen testében a 3 évet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése