Kincseim

Olyan régen vágytam már rá,
olyan sokáig semmit sem értettem,
oly soká bolyongtam tévutakon.
Minden tovatűnt egyszeriben,
egyetlen pillanat elegendő volt ahhoz,
hogy megértsem,
hogy megéljem,
hogy eljöjjön végre,
amire eddig csak vártam, egyre.
Vártam, és mégsem értettem meg a lényeget:
a segítség, az áldás akkor jön el,
ha mi magunk elindulunk az úton,
ha kitűzzük a célt,
mit elérni remélünk,
ha minden hitünkkel a cél felé fordulunk,
és vágyjuk,
tiszta szívvel, mély hittel, hogy bekövetkezhet.
Ebben a létállapotban azonnal beindulnak a segítségek,
ott van már minden eszköz,
minden megvalósulást elősegítő mozzanat
- az események láncolata már felsorakozik,
és elegendő mindössze hagyni, hogy vigyen a sors,
engedni, hogy megtörténjen végre,
követni a sugallatot, és elhinni:
igen - ennyi,
ilyen egyszerű,
ilyen gyönyörű,
és már itt van minden,
ami egykor álom volt,
ami egykor be nem teljesült vágy volt,
és elérhetetlennek látszott.
Kinyújtom kezemet,
kitárom tenyeremet,
már érzem: ott lüktet bennem,
ott él bennem a Remény,
ott nyílik bennem az Örök Virág,
az Élet,
a legnagyobb Csoda,
ami valaha történt velem.
Megérkeztek.
Hála és köszönet érte Mindenkinek!

Böjt

Tűnődöm.
Mi végre vagyunk itt, mi a dolgunk,
mit érünk el, mit haladunk meg,
mi az, ami hajt, és fényez,
mi az, ami megköt itt, ebben az életemben?
Lassan, lépésről lépésre élem át életem eddigi eseményeit,
megköszönöm, hogy velem voltak, megáldom és elengedem őket.
Lassan, lépésről lépésre haladok bensőmben,
tárom fel az elrejtett, sötét részeket,
megnézem, megáldom, megköszönöm jelenlétüket, és elengedem őket.
Egyre nagyobb a csend, egyre mélyebb a sötétség.
Már a nincsbe érkeztem, már egy vagyok vele.
És akkor, egy parányi fény villan fel előttem,
picurka, alig látom,
szemem szokja fényét, és ahogyan átölelem ezt a csöpp fényt,
derengeni, nőni kezd bennem,
már egyre nagyobb, egyre fényesebb, egyre közelibb.
Már semmi sem köt semmihez,
lelkem utolsó vágyát is elengedem, és lám, a fény közelít,
megérkezünk, eggyé válik velem.
Én vagyok a Fény, EGY vagyok vele, lebegek, és érzem: ez már az az állapot,
ez már az út beteljesedése, a hazatérés, az otthon melege.
Végre.
Fürdök a fényben, őrzöm a fényem, és nyújtom felétek,
hogy adhassam nektek, amit én is kaptam.
Ez a legtöbb, ez a minden,
ez a SZERETET aminek nincsen kezdete,
nincsen vége,
létezik, mert adják nekünk,
létezik, mert tovább adjuk.
Ez az ÉLET.
Köszönöm.