Mert azt, hogy más, érzem.
Énekelnek lelkemben dalocskák, emlékek röppennek elő egy réges régi télről - kisgyermekként élek, és örülök mindennek: a fenyőfának, a fényeknek, az ajándékoknak.
Gyermek lett újra belőlem, aki felnőttként nézi az ünnepet, de a szívében repes: ismét eljött az ünnep, ismét meleg pára ül az ablakon, és ismét nézem a házakat: bárha, valahol, titkon beleshetek oda, az ő szobájukba, kilesve a fenyőfájukat, ahogy csillogva, villogva mutatja magát az utcának.
Bárcsak visszatérhetne még egyszer az a gyermek, aki kacagva örült mindennek, bárcsak ismét lehetnék az, ki voltam egyszer: felhőtlen, csodaváró, igaz lélek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése