Látlak – mondom, és nehezen jönnek a szavak.
Látom vergődő lényedet,
látom a rabot,
kivé lettél,
kivé magadat tetted.
Látom, és sajog a szívem:
kincsek lehetnének a tiéd,
kincsek, mikről nem is remélsz,
ezért nem is keresed, nem is hiszed
még.
Cipeled a súlyt, letenni nem mered,
pedig már érzed, mekkora teher.
Mitől félsz: milyen megszabadulást taszítasz el félelmedben?
Mi az, ami még odaköt a múlthoz,
emberhez,
félreértett barátsághoz,
szerelemhez?
Istenem, Krisztusom, segítsd őt, kérlek,
hogy merjen,
hogy lépjen,
hogy Önmaga lehessen!
Tiszta szívemmel kérem: hozd el őt a Fénybe,
éledjen fel végre,
és ragyogjon fel mindenható Fényed őbenne,
általad és veled.
Ámen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése