Utak

Sok sok út van mögöttem.
Volt, amiről azt hittem: az enyém, és hazavisz.
Volt, amiről azt hittem: az az egyedül járható, az az igaz.
Volt, amit végig szenvedtem, mert nem értettem.
Így bandukolok már, ki tudja, mióta.
Megszülettem, és járni kezdtem, bizonytalan lépteimet egy láthatatlan kéz segítette.
Hagyta, hogy megbotoljak, ha elestem, átölelt.
Ahol nem láttam a csapdát, beleestem.
Azt hittem, sérülök ezzel.
Ma már tudom: minden esés fontos volt, azt mutatta: nem ez az utad, keress másikat.
Vagy erősített: te csak haladj, felfelé nézz, ne magad köré.
A megoldás kulcsa máshol van.
Amíg álomban jártam, semmit sem értettem.
Aztán jött egy nap, épp két éve, amikor felébredtem.
Szememet hirtelen kinyitotta az, amit akkor valóságnak hittem,
és rádöbbentem: másfelé kell elinduljak, és elindultam.
Két cél hajtott: vágy és szerelem.
A szerelem felnőtt bennem, univerzumi méreteket öltött,
lángolva átégette szívemet, és itt maradt velem, hogy adhassam.
A vágy szépen, lassan kialudt.
Talán ez tűnt a legnehezebbnek:
elengedni azt, ami eddig hajtott,
azaz: dehogy elengedni: átfényezni, megújítani,
megérteni, EGGYÉ lenni vele!
Ünnep ez a mai nap: a felébredés, a születés ünnepe.
Nincs földi tűzijáték, nem kellenek a petárdák:
bennem megszületett
egy új vágy,
egy új megvalósulás,
ami már elindult,
ami már elérhető, és csodásabb, mint amire számítottam.
Megérkeztem: ez már egy új út, elindulok rajta.
Köszönöm égi és földi segítőimnek, hogy rátaláltam.
Tudatosan látom végre, mi az utam.
Állomásait nem ismerem, de látom, merre menjek.
Hívom Társaimat: jöjjenek velem!
Szívem az iránytű.