Nézek magam elé, és az öröm terjed bennem.
Annyira vártam valamit, vártam, eddigi életemben,
hogy bekövetkezzen,
hogy megváltozzon,
hogy eljöjjön,
hogy elmúljon,
hogy átalakuljon.
Úgy véltem, ez a boldogság útja,
ha elérem amire vágytam,
már minden az enyém.
Most itt ülök, nézem az estét,
hallgatom a csend zenéjét,
és tudom: tévedés volt,
illúzió volt várni valamit.
Várni valamit, ami boldoggá tesz.
A boldogság itt van, most,
itt a szobában,
az alkonyatban,
a lélegzetben,
a sóhajban,
a könnyben... mindenben.
Nem kell már várni, mert nem jön el:
megérkezett - elegendő észrevenni.
Felfedezni, hogy az élet maga a csoda,
az, hogy itt vagyunk,
hogy megadatott számunkra,
hogy itt és most,
ezekben a forrongó, változó, lüktető években,
amikor minden egy pillanat alatt
átváltozhat - itt lehetünk, és tanulhatjuk az ittlétet.
Együtt veletek, együtt veled, Szerelmem,
aki végig fogtad a kezemet,
kitartottál mellettem akkor is,
amikor én már nem hittem,
amikor összetörtem,
amikor semmit sem értettem,
amikor feladni készültem,
amikor féltem,
és amikor feleszméltem.
Köszönöm, Teremtőm,
hogy ilyen Társat adtál mellém!
Bármi történik is holnap,
ez az érzés,
ez a megtapasztalás,
már örökre szívemet gazdagítja.
Áldd meg kérlek Társamat,
és adj erőt, hogy utamat folytatva
segíthessek mindenkit,
aki már készen áll arra,
hogy szívét feléd kitárja!
Köszönöm
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése