Tapasztalásaink

Ahogy haladunk, és egyre több valóság nyílik meg,
ahogyan értelmet kapnak életünk eseményei,
megszaporodnak az örömök és meglepetések.
Megnyílik egy olyan belső világ, amit eddig fátyol takart.
Amiről nem volt tudomásunk,
és meggyőződésként hordoztuk magunkban korlátainkat, hiedelmeinket.
Ahogyan a személyes világunk tágul,
ahogyan egyre mélyebben belelátunk életünk eseményeibe,
egyre nagyobb valósággá válik számunkra: Én is Te vagyok!
Ezzel a felismeréssel minden átalakul.
Nagyobb megértéssel, nagyobb együttérzéssel fordulunk egymás felé,
hiszen mindannyian ugyanazt az utat járjuk végig,
mindannyian ugyanarra vágyunk: szeretetre, megértésre, elfogadásra.
Az a lépcsőfok, amin mindenképpen át kell lépnünk ahhoz, hogy vágyunk beteljesedjen, talán az, hogy felismerjük: amire vágyunk,
abból elsősorban magunknak - magunkból kell adni ahhoz,
hogy megérkezzen hozzánk.
Az "adj, hogy kaphass" törvény működik, ha ismerjük, ha nem.
Az, ami van akkor is van, ha még nem látjuk, mert még szendergünk.
Az út azonban mindenkinek csodákat tartogat: magunk és egymás megismerésén keresztül eljuthatunk a boldogságba, eljuthatunk a valódi megbocsátáshoz.
A megbocsátás felszabadít, és úgy vélem,
amire leginkább vágyunk, az a szabadság:
szabadon Önmagunk lenni, és megengedni másoknak is,
hogy szabadon Önmaguk lehessenek.
Minden botlásunk, és tévedésünk megbocsáthatóvá válik,
ha erre már ráismertünk.
Ez az utunk, vagy ez is az utunk,
mert mindegyikünk a maga útját járja,
saját megtapasztalásokkal, saját gyötrelmekkel, saját örömökkel.
Ha már felismerjük, hogy mindannyian egyek vagyunk,
még akkor is, ha látszólag különálló emberek vesznek körül,
akkor meglátjuk azt a fényt,
ami ott ragyog belül a másikban is,
lehet, bár,
hogy ő maga még ebből semmit sem vett észre.
Eljön majd az is.
Addig tapasztalunk, tanulunk és életünk minden pillanatában vizsgázunk.
Ez is egy csoda.
Köszönöm a tanításokat.