2009. november 22., vasárnap

Napjaink

Lebegést érzek, szabadságot, mintha testem és lelkem elvált volna egymástól.
Érzem, ahogy átalakul a térben a rezgés, magasabb szintre lépünk,
és itt van egy olyan segítő jelenlét,
amely mindezt áthatja, felemeli, és megvilágítja.
Ettől kissé bódult, talán ködös minden, amilyenek mostanában a reggelek,
 de a ködben ott van már az igéret: felragyog, kisugárzik a nap fénye,
hogy elborítson, aranyszínre váltson mindent.




Ez az arany sugár már bennünk él, talán egyenlőre ködbe rejtve még.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése