Ariadné

Döbbenten hallgatom a történetet.
Oly régi mese ez, nem kitalált, igaz történet.
Igaz, mert élem, igaz, mert életem része immár sok-sok éve.
Történet egy szerelmes, tiszta lányról, egy hősről, aki megöli a szörnyet, és elfelejti, mit a lánynak ígért.
Karmák kavargása, a szülők bűneit az utódok szenvedik,
körbejár a történet, körbe-körbe, és a vége mindig az elhagyott,
boldogságát veszített leány magára maradása.
Mégsem így végződik a történet, bár a karmák sora látszólag nem ér véget,
és életeken keresztül újra és újra megéljük a becsapást, az elhagyást, a csalódást,
de már látom a fényt, látom,
ahogy egyszerre vége szakad a karmikus folyamatnak,
van megváltás,
van megoldás,
van megszabadulás!
Egyetlen pillanat elegendő, és átíródik a múlt, jelen s jövendő..
Hány évet kellett várni erre, hány életet kellett várni erre..!
amíg végre eljött az ideje,
eljött az Új Kor,
eljött a boldogság,
nincs többé bika fejű szörny, amit szüleink keltettek életre,
nincs többé családi karma, feloldódott, és megoldódott végre!
Kérlek, Teremtőm, segítsd az asszonyokat, segítsd a gyermekeket,
hogy szabadon,
boldogságban,
békében,
bőségben
élhessünk már végre - eltörölve a fájó emlékeket,
megtartva ami szükséges, a tanulságot,
emlékezve a történetre,
egy királylányról, aki végül megtalálta a boldogságot...
Köszönöm.
Minden szereplőnek hálásan köszönöm, hogy életem színpadán játszott.