Játék

Rácsodálkozok az eseményre, pedig én teremtettem:
egyetlen hárításommal kaput nyitottam a lehetőségnek,
és meg is jelent, amit hárítani igyekeztem.
Nevettem rajta.
Nevettem magamon.
Nevettem, és dudorásztam: engem már nem kötsz béklyóba többet,
megyek, merre tartja kedvem,
megyek, és nevetek mindenen,
ami körülvesz, mert egyszer féltem tőle.
Játszunk.
A játék szereplői mi vagyunk,
az életünk,
amit olyanná varázsolhatunk,
amilyenné szeretnénk,
vagy amilyenné nem szeretnénk.
Bevonzzuk, amitől félünk, és megteremtjük, amire vágyunk.
Tanítóm és Kedvesem huncutul rendezi a körülményeket.
A körülmények egyengetik életünket.
Mi van, ha már nem akarom így tovább,
mi van, ha bejelentem: kiszállok ebből a játékból,
majd folytatom egy másik szerepben,
majd folytatom, ha úgy adja kedvem,
vagy elengedem,
vagy elbúcsúzok tőle örökre?
A döntés az enyém, a következmény is az.
Behúnyom a szemem, és szívemre figyelek.
Az egyetlen iránytűre, ami vezethet.
Játékot játszunk, és élveznünk jó lenne.
Kiskoromban anyu mindig így figyelmeztetett: a gond nem játék!
Vagy gond, vagy játék.
A kettő együtt nem.
Akkor hát meghozom a döntést: melyiket választom.
Még mindig ugyanazt vágyom: boldogságot, örömet.
Dalt és táncot.
Megbékélést.
Ez minden.
A játékot választom.
Az életet választom.
A kettő ugyanaz.